A fertálymesterség újjászervezése Egerben és mai feladatai.

   Vajon mi késztet embereket arra, hogy a múltat kutassák, hogy elmerengjenek apáik, nagyapáik történetein, hogy régi könyveket lapozgatva rácsodálkozzanak hajdanvolt szokásokra, tanulmányozzák a társas élet rejtelmeit, az emberek közötti munkamegosztást, rendet, hierarchiát. Vajon mit keres a modern világ gondolkodó embere a poros ládafiában, pókhálós padlásokon, kamrák zugaiban. Talán kapaszkodókat, támpontot, eligazítást az élete megszervezéséhez, talán a jövőt próbálja megfejteni, hisz múlt nélkül az nem létezhet. Micsoda megdöbbentő pillanat, mikor a kutató felismeri, hogy ő maga a múlt sűrítménye, egyik végpontja, hisz létében, ha csak tíz generációt visszaszámolok több mint kétezer ős alakja, jelleme, érzése, tudása, szerelme koncentrálódik. Fölemelő azonban azt megérezni, hogy bár a múltból nézve az egyik végpont vagyok, a jövő szempontjából ezer lehetőség, ezer új élet elindítója. Láncszem az örökkévalóban. Tisztában vagyunk teremtettségünk e csodájával, érezzük-e felelősségünket? Érezzük-e, hogy a hagyományok ápolása nem csupán hobbi, divat, hanem a kultúránk megtartása, önmagunk erősítése. A magyar nemzet évezredes kultúrája, századokon át formálódó társadalmi normái, csodálatos nyelve, népművészete az a közös alap, melytől magyarok vagyunk, teljes személyiséggé válhatunk. Eldobnunk nem szabad. Ez az a keret, mely a gyorsan változó világban eligazít. A kiszámíthatóság biztonságot ad. Egy erős, tudatos közösség határtalan védelmi erővel bír. 

Az emberiség a paradicsomban kezdte életét a hagyomány szerint, természetesen nem a közismert zöldségben. Szavunk a latin paradisus átvétele, mely áttételesen az óperzsa pairi daeza, körülkerített szóból származtatható. Mindez úgy is értelmezhető, hogy Isten egy kiszámítható, biztonságos, az élet- és a világ dolgaiban való eligazodásra alkalmas tudást, kultúrát, életteret adott az emberiségnek és persze mintát, ahol az én szabadon, folyamatosan kibontakozhatott mindaddig, amíg az ott közösségben élők magukat ajándékként, tudatosan, akarattal adták a másiknak. Ahhoz ugyanis, hogy teljessé válhassunk, közössé kell tenni énünk egy részét. Mit tett az ember? Beleharapott az almába. Az alma ebben az esetben a hit hiánya, a szerzési vágy megjelenése, amikor a birtoklást a lét elé helyezem. Mára csutkáig lerágtuk a gyümölcsöt vérzivataros századokat hagyva magunk után. Az évszázados kultúránk, - és itt tekintsük a kultúrát olyan alapnak, keretnek, amihez igazodhatunk, - lassan elvész, felhígul, nincs mihez viszonyítani, megjelenik a káosz, melyet sajnos a tömegek egyre inkább megszoknak, föl sem tűnik nekik, miben élnek. A modern kor technikai vívmányai, gyors változásai pedig elidegenítik az embereket egymástól. A kellő kényelem és jólét okán nem vagyunk annyira egymásra utalva. Nem beszélgetünk egymással, de nincs is rá igény. Virtuális világot építünk. Az emberek jó része arra törekszik, hogy minél jobban magvalósítsa önmagát, miközben nem veszi észre, hogy egyre inkább csapdába esik. Az ok pedig az, hogy az önmegvalósítás lehetőségét nem az emberi kapcsolatokban keresi, hanem tárgyaknak, eszméknek és egyéb kitalált fogalmaknak kötelezi el magát. A Földet azért kaptuk, hogy műveljük és őrizzük, nem azért, hogy kiraboljuk. Teremtettségünk okán pedig társas lények vagyunk, nem élhetünk, nem fejlődhetünk közösség nélkül. E rövid bevezetővel kívántam megvilágítani azokat az okokat, melyek figyelmemet a régi közösségek felé fordították.
  Családkutatást végeztem a levéltárban az 1980-as évek elején, mikor a városi jegyzőkönyvekben ráakadtam a decurio szóra, a tizedesi városi tisztségre. Vajon mi lehet a tartalma, milyen régen létezhet? Történelmi tanulmányaimból felsejlett, hogy a tízes számrendszer használatát az egyiptomi, és a mezopotámiai kultúrában már megtaláljuk.Az óperzsa királyságban i.e. 6.-5. századi gazdasági feljegyzések szerint a szolganép tizedekbe, századokba és ezredekbe volt beosztva. Hogy az ősi sztyeppei népek tízes-százas keretekbe való szervezése milyen elterjedt volt, jól példázzák a számnévvel összetett népnevek. Az iráni sadagar népnévben a sata, száz számnév rejtezik, az bizonyos. Krónikáink világosan jelzik őseink bejöveteleivel kapcsolatosan, hogy a hadrend tizedekbe, századokba, ezredekbe és tízezredekbe rendeződött. A letelepedés is tizedekben történt, gondoljunk csak arra, hogy Erdélyben még ma is az egyes falurészeket tízesnekhívják, például Énlakán. Ezt a rendszert minden bizonnyal keletről hoztuk magukkal. A tizedes, decurio elnevezés Szent László 1077 körüli törvényeiben már megtalálható. Százas és tízes keretbe osztották a királyi várnépeket, de a szolgáló tulokvadászokat, darócokat, erdőóvókat, tálhordozókat, váraknak szolgáló őröket és csőszöket, az udvari szőlőműveseket. A régi magyar gyalogságnál minden tized alja nép élén egy-egy tizedes állt. Később a különféle települések fejlődésében, a városok életében jelentős szerepet kapott a tízes szervezet, amely régi katonai szigorát elhagyva, a polgári teendők szervezésére vált alkalmassá. Úgy éreztem, valami kincsre találtam és feledve a családkutatást Eger hajdan volt tizedesei felé fordult a figyelmem.
  A Dobó István Múzeum raktárában folytattam a keresgélést dr. Petercsák Tivadar akkori igazgató jóvoltából. Tablók, fényképek, szalagos botok kerültek a kezembe, melyekről a földön ülve olvastam és jegyzeteltem a neveket. Kezdett kibontakozni előttem egy közösség, melynek írásos emlékei Eger töröktől való megszabadulásának idejéig fellelhetők.
  Kénytelen vagyok közbeszúrni, hogy külön kutatást igényelne, volt-e 1596, tehát a hódoltság előtt Egerben, a püspöki birtokon ilyen tisztség, hiszen bíró és városi tanács volt, az elvégzendő feladatok is hasonlóak voltak. Vajon ezeket kik végezték? Számomra nem elfogadható az az álláspont, hogy az 1687. évi török távozás után Egerben a letelepedett hajdúk és katonák révén egri előzmény nélkül jelennek meg a tizedesek, mikor más magyar városokban a 15. században már létező, ismert tisztség.
  További kutatásaimban nagy segítségemre volt Breznay Imre Az Egri fertálymesterségről írt könyvecskéje és dr. Nemes Lajos helytörténész, levéltár igazgató tárgyban született korábbi munkái. Sajnos Breznay igen értékes feljegyzései elvesztek a háború alatt, legalább is nem találhatók. Mikor kiderült, hogy Egerben a tizedesi, majd a 18. század második felétől véglegesen fertálymesternek nevezett tisztség egészen 1949-ig létezett, a lakosság felé fordult figyelmem. Az emberek lassan megnyíltak és sorra hozták azokat a relikviákat, melyeket apjukról, nagyapjukról, valamelyik rokonukról őrizgettek. Az is kiderült, hogy az 1980-as évek elején még 13 kiérdemült, azaz 1949-ig hivatalt viselt negyedmester élt a városban. Velük fölvéve a kapcsolatot, a beszélgetések során kezdett körvonalazódni maga a rendszer, a területi felosztás, a választás menete, a választandók köre, foglalkozása, a feladatok jellege, jelentési kötelezettségek sora, az együttműködés mikéntje. Lassan kibontakozott előttem egy olyan közösség, mely évről évre megújul, egyben gyarapszik az újonnan elválasztottakkal, melyben a származás, rang, hivatal nem számit, megértik egymást, mindegyikük a közösségért és Egerért akart tenni. Nos, ekkor gondoltam arra, hogy értékvesztett, széteső világunk megújulásának egyik alapja lehet, ha ezeket a közösségeket feltámasztjuk, újjászervezzük, majd a hagyományokra támaszkodva mai tartalommal töltjük meg.
  Az elmélet összeállt, a gyakorlati megvalósítás azonban nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Részben azért, mert 1994-ben csupán három régi fertálymester volt az élők sorában, részben azért, mert a média valami sandaságot vélt felfedezni az újjászervezés kapcsán, amit ferdítéssel, hamis vádakkal, cinikus megjegyzésekkel tálalt, részben azért, mert ennek hatására megijedtek, magukba zárkóztak az emberek, megszakadt az információs lánc, pedig tudván tudtam a levéltárban fellelt névsorból, hogy legalább háromezer egri család köthető valamilyen formában a fertálymesterséghez. 1994. évben minden készen állt az első avatáshoz, mely 1995. február elején lett volna, ám még a támogatóim sem bíztak a megvalósíthatóságban, így magamra maradtam a kezdeményezéssel. A kudarc nem kedvetlenített el, hanem teljes erőbedobással kezdtem meg a ’96. évi újraindítás szervezését. Szponzorokat szereztem, a várban őrzött köpenyek alapján legyártattam 14 újat. Ferber úr, aki neves faesztergályosként tevékenykedett, elkészítette az egységesített botokat, melyekre első alkalommal egy nemzeti színű szalag került. Kialakítottam az avatási szertartás rendjét, szövegeit. A régi eskü megmaradt, csupán néhány latin szót magyarral helyettesítettem, majd megkezdtem a kiválasztást. Ebben nagy segítségemre voltak Szepesi Lajos, Fodor Miklós és Gyergyák Károly kiérdemült negyedmesterek, akik egyik alkalommal engem, a megújításban vállalt szerepemért a fertálymesterek főkapitányává neveztek ki. A válogatásnál az ősi szempontokat vettük figyelembe, egyben törekedtünk arra is, hogy olyanok viseljék lehetőleg először a százráncú köpenyt, kiknek családjában volt már hivatalt viselt. Egyenként kerestem fel a jelölteket, kiknek röviden vázoltam a hagyomány lényegét, megőrzésének fontosságát, szerepét napjainkban és a feladatokat. Nem volt egyszerű tizennégy embert meggyőzni, mert aki vállalta, azokon is láttam, hogy nem nagyon hittek az egészben. Végül 1996. február 10-én, szombaton, a Bazilikában megtörtént az első fertálymesteri mise bemutatása, majd az avatás. Dr. Ringelhann György polgármester, kit később fertálymesterré avattunk kedves és szép beszédében méltatta a kezdeményezést és úgy nyilatkozott, hogy személyes tanácsadóinak tekinti az újonnan elválasztottakat. Ekkor még, mint új szertartási elem, fiatal huszárok segédkeztek a köpenyek feladásában. Sajnos összesen csak 36 ember vett részt az eseményen, mely betudható a sajtó aknamunkájának, az elmúlt ötven év beidegződéseinek és az emberek érdektelenségének. Bár korábban az avatás a városházán volt, míg a Bazilikában csak a szentmise, most mindkettőt a templomban tartottuk nem akarván politikai támadásoknak kitenni az új intézményt. Öt év kellett ahhoz, hogy a városháza dísztermébe történő áthelyezéssel helyre álljon a régi rend. A kezdeti lépések nehezek voltak. A régi egriek tudták miről van szó, ám a ’70-es évektől betelepülők - ekkor épült az északi lakótelep, mellyel a korábban harminc ezres város lakossága pár év alatt közel duplájára duzzadt – nem ismerték ezt a hagyományt. Az újkori elsők bizonytalankodtak, nem nagyon találkoztak egymással. Csak a rendezvények előtt vették magukra a köpenyt, mely addig a kocsik saroglyájában gyűrődött. Szomorú esemény törte át ezt a lelkekben lévő gátat. Szepesi Lajos bácsi halála. A fertálymesterek teljes díszben álltak sorfalat a temetésén és végre a város is láthatta, hogy az új közösség tényleg létezik. Az ezt követő, jó hangulatú suttogók Hibay Györgynél, Czakó István kanonok úrnál tovább erősítették az összetartozás örömteli élményét, ahol jó volt együtt látni a szőlősgazdát, a kanonokot, a közgazdászt, az autószerelőt, az orvost. Kiemelném, az először választottak korábbról nem nagyon ismerték egymást. Zamata volt a tegező beszélgetésnek, élmény volt kedves történeteket hallgatni, a világ dolgairól elmerengeni. Mint ahogyan az elsős gimnáziumi osztály különböző helyről érkezett tanulói, úgy az első évfolyam fertálymesterei is összerázódtak az egy éves hivataluk alatt. Barátságok szövődtek, megindult a családok közötti kapcsolatfelvétel, egymás segítése. Két, három évig ők voltak, akik a következő év tisztségviselőit megválasztották, majd áttértünk az ősi módszerre, hogy az egy negyedből valók tettek javaslatot saját fertályuk jelöltjére. 2000-ig a Lokálpatrióta Egylet keretén belül működtek a tizedesek, majd ezt követően egyesületté alakult Egri Fertálymesteri Testület néven. Alapszabályban rögzítettük a jelképeket, a célokat, a tagsági viszony feltételeit, a tisztikar- és a választmány teendőit. Meghatároztuk a közösségépítés szintjeit és azok feladatait. Zászlót készíttettünk, a szentelését a Bazilikában tartottuk, zászlóanya Kaknics Alajos özvegye lett.
  A Testület építése, fejlesztése persze folyamatosan zajlott három szinten. Az első szint a negyed közössége, akik saját pátriájukat képviselik. Ez tehát a determináló, azaz a negyed sajátosságait jól meghatározó szint. Évente egy-egy fővel gyarapodnak, ezért nyitott közösségnek nevezném őket. Jelenleg tizenhat negyed létezik egyre bővülő tagsággal. Fontos, hogy ismerjék az ott élőket, lakóhelyüket, annak történetét, kialakulását, hagyományait és a lakossággal kapcsolatot tartsanak. Tisztában legyenek a negyed állapotával, műszaki-, ellátottsági-, közlekedési-, szabályozási gondjaival és legyenek megoldási javaslataik a problémákra. Fontos a szegények, elesettek fizikai támogatása is, a jó szó, a másik meghallgatására való hajlam. Ez a szint a fundamentum, az itt lévők a közösségépítés motorjai, rájuk épül az egész testület.
  A második szint az adott évben megválasztottak közössége. Létszáma állandó évente, ezért zárt közösségnek nevezném. A város tizenhat negyedének egy-egy embere jelenti a tagságot. Saját negyedük véleményét képviselik összejöveteleiken, egyben egy éves hivataluk végére integrálják, szintetizálják ezeket a véleményeket. Mondhatnám évente újabb és újabb sokszínű csokrot kötnek a hivatalban lévők. A városi ünnepségeken ők képviselik az egész Testületet. Fontos ezért egyrészt a külsőség, azaz a megjelenés, a kiállás, a tartás, a ruházat, de fontos a megnyilvánulás, a megnyilatkozás, a kisugárzás, hogy látszódjon mindenkin, mit, kit képvisel, látszódjon értékrendünk, meggyőződésünk, integráló szándékunk, felebaráti szeretetünk, segítőkészségünk minden alkalommal. Mindez sugározzon róluk.
  A harmadik szint a teljes Testület, valamennyi fertálymester közössége. Itt nem lehet származás, iskolai végzettség, beosztás vagy vagyon szerinti elkülönülés, megosztottság, frakciózás. Mindenki egyenlő, mindenki fontos, egyedi, megismételhetetlen, szükség van rá. Mindenki képes az egészhez valamivel hozzájárulni, tudja színesíteni a közösséget. Minden közösség olyan, mint a tagjai. A tagok hatnak a közösségre, de a közösség is hat a tagságra. A negyedek elképzelései alapján ezen a szinten születnek a stratégiai döntések
  A fenti szempontok szerint gyarapodunk, bővülünk. Természetesen a tagság szerette volna jobban megmutatni magát, szeretett volna valami nagy, maradandó alkotást létrehozni. Bevallom visszafogtam ezeket a törekvéseket, mert úgy éreztem nem nőtt fel a csapat még a feladatokhoz és a Testület Eger társadalmába való beágyazottsága is gyenge volt. Gyakran lasszóval kellett fogni a következő év jelöltjeit, nem nagyon működtek a negyedek. Fordulatot jelentett a tíz éves évforduló, melyre határon túlról, Kolozsvárról is hívtunk előadókat. Balló Áron főszerkesztő és Nagy Mihály történész tisztelte meg a konferenciát. Közülünk dr. Pozder Péter, dr. Petercsák Tivadar, dr. Nemes Lajos, Habis László és Várkonyi György tartott előadást. A megemlékezést beárnyékolta, hogy Gál Tibor barátunk urunk előtte két nappal hunyt el balesetben. A következő tíz évben megpezsdült az élet és az eredmények a negyedeknél is jól látszanak. Ott ahol megértették, hogy minden ember gyönyörű, egyedi, fontos, szükség van rá, ott ahol belátták, hogy a származás, a végzettség, a pénz nem lehet mérce. Ott ahol megérezték, hogy az embert csak a tettei minősítik, csak az számít, mit tudok a közért tenni, a közért adni, van-e rá időm, vagy mekkora a szeretet a szívemben a másik iránt, nos, ezekben a negyedekben megindult a létet és nem a birtoklást erősítő munka. Harangláb és téralakítás, karácsonyfa állítás a Szent István városban. Betlehem és találkozási pont építése a Maklár II. negyedben. Mária szobor, harangláb felújítás és közösségi tér kialakítása a Rác hóstyán. Szomszédolás több fertályon, kis suttogók rendszeres tartása, Böjte Csaba többszöri meghívása. Wass Albert szobor állítása és közösségi tér kialakítása a Szent János város Hatvan I. negyedben. Kopjafa állítások Egerben és Erdélyben a Nyerges tetőn. Szent Apollónia, védőszentünk szobrának elkészítése Kiss István barátunk urunk keze által hogy csak néhányat említsek Öröm ezt látni, öröm ebben élni. Néhány száz év működés után új testületté formálódó szervezetünk mára megérte a huszadik évét. Felemelő és fontos dátum. Felemelő, mert egy olyan értékrendet próbálunk képviselni, közvetíteni, mindenkihez eljuttatni, mely világunkat azért évezredekig fönntartotta s melyet a jelenkor felelőtlenül sutba kíván dobni vagy már meg is tette. Fontos, mert ma nem divatos, nem trendi álláspontot képviselünk, melynek akár csak húsz évig való fenntartása is komoly munkát igényelt. A mag jó földbe hullt, a fa nőni, terebélyesedni kezdett olyannyira, hogy felfigyelve munkánkra felkerültünk a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.
  Szilárdan hittük és hisszük, hogy alulról építkezve, a sokszínűséget megtartva, magunkat megjavítva, őseink jó példáit követve megállítható az emberiség vágtázó rohanása a halál útján és most engedjék meg, hogy ne részletezzem a mai világunk életet tagadó, birtoklást, a kifosztást mindenek felett támogató filozófiáját. Meggyőződésem, hogy társadalmunkat csak a magyar lélek törvényei szerint lehet tartósan felépíteni, megtartani. A magyar ember azért depressziós, azért elkeseredett, mert belsőénjével nem egyező élet élésére kényszerítik. A mai világot nem érti a magyar, de a nyugati világ sem érti őt. Egész életében harmóniára törekedett a természettel és a természetfelettivel. Sem a lelke, sem a teste nem tűrte a zabolázást, a fölösleges kötöttségeket, a hazugságot. Őstisztesség lakozik benne. A mai ütődött világ idegen számára, mert abban nincs helye a természetnek, csak környezet és élettér van, nincs helye a szeretetnek, mert csak önzés van, nincs helye az alkotásnak, teremtésnek, mert a pénz beszél, a kutya ugat, nincs helye a tényeknek, mert csak szelektált hírek vannak. A pénz az úr, az érték sárba hullt, s az aranyborjút imádó, félrevezetett tömeg tapossa tudatlanul. Szükség van ezért olyan, önzetlen munkára nevelő, emberi kapcsolatokat építő, a hagyományokat ápoló, a saját értékeit, kultúráját ismerő, azt értő, abból táplálkozó, a kor kihívásait szabad emberként elemezni képes, a kérdésekre válaszolni tudó közösségekre, amelyek ha lassan is, de jó irányba kezdik forgatni a világ kerekét.
  Nos, az Egri Fertálymesteri Testület ezt a feladatot vállalta. A mai áldatlan állapoton kívánt változtatni tehetsége szerint, amikor célul tűzte az újjászervezéskor, hogy politikamentes, keresztény alapokra támaszkodó szervezetet hoz létre, melynek feladatai: a hagyomány ápolás; gondolkodó, alkotó, a másikat megértő, segítő emberré válás; részvétel Eger város közönségének boldogulásában, részvétel a közügyekben úgy, hogy a létet, az életet erősítsük.
  A hagyomány ápolása persze nem azt jelenti, hogy ünnepnapokon, városi rendezvényeken díszfelvonulást tartunk a százráncú köpenyben. Elsősorban a magyar kultúra ápolása a feladat, népünk szokásainak, világlátásának minél jobb megismerése, átélése, terjesztése, tudatosítása és a legfontosabb: megélése. Kultúránk az a viszonyítási rendszer, melyben biztonságban érezhetjük magunkat, ahol azonos értékrendet vallók közösségében élhetünk. Olyan előadásokat szervezünk, ahol a tagság megismerheti történelmünket, szokásainkat, dallamvilágunkat, gondolkodásunkat, világlátásunkat és megpróbál úgy is élni. Valójában, ha nem tesszük mindezt élővé, mit sem ér. Gondolkoztak már azon, hogy hová lettek a fazekasok, a kötélgyártók, a bodnárok, az úri szabók és sorolhatnám tovább. Múzeumba küldtük őket. Nincs igény a termékeikre, nem kell a tudásuk. A gépesített, haszonelvű termelés nem tart igényt az emberre. A felszabaduló munkaerőt képtelen foglalkoztatni, ennek eredménye a munkanélküliség. Az ok pedig nem más, mint a gátlástalan birtoklás az élettel szemben, a pillanat megélésének a hajszolása az örökléttel szemben. A világ vagyonának majdnem felét az emberiség 1% bírja, 87%-a pedig a 10% kezében van. A javításhoz a társadalomnak kell megújulni, az egyéni személyiségfejlesztés, magunk megreformálása már nem elég. Alapjaiban kell megváltoztatni ezt az embertelen, hibás érték- és normarendszert úgy, hogy az életminőség is megváltozzon. Így nem lehet élni!
  Továbbra is célunk persze önmagunk fejlesztése, mert a tudatos, megvilágosodott szellem a dolgok alapvető okait keresi, nem csapható be, nem lehet megfélemlíteni, nem vezethető félre. Csak az ilyen ember tud felelős döntést hozni. Közösségben lehet csak ilyen emberré válni úgy, hogy át kell adni önmagunk egy részét másoknak ahhoz, hogy énünk teljessé válhasson. Mi ez az önátadás? Van időm a másikra, meghallgatom, érdek nélkül segítek rajta, részt veszek örömében, támasz vagyok bánatában és ezekben mind magunkat adjuk, ajándékozzuk a másiknak.Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14,36)Krisztus szavai azt jelentik: szabadon odaadni mindazt, ami tudatos, akarati és nem félelemből, parancsra, utasításra.
  A mai közigazgatási munkamegosztás mellett nehéz olyan feladatot találni egy civil szervezetnek, melyre ne lenne valamilyen állami intézmény, szervezet ezért az 1930-as évek működéséből merítettünk. Miután a negyedeket a fertálymesterek ismerik legjobban, minden évben, a városi költségvetés készítése előtt, a főmérnöki iroda kérésére összeírjuk azokat a javítási, karbantartási, felújítási feladatokat, melyeket a lakosság fontosnak tart az adott negyedben és ezt eljuttatjuk a városházára. Énekkarunkkal részt veszünk a kulturális rendezvényeken, kórustalálkozókon szerepelünk itthon és külföldön. Szociális téren, ismerve a negyedek szegényeit vagy magunk segítünk munkával, pénzzel, anyaggal vagy eljárunk a városházán az illető ügyében. Habis László polgármester úrral, aki maga is fertálymester folyamatosan egyeztetünk, mely feladatokban támaszkodhat még a közigazgatás a Fertálymesteri Testületre.
  Lényeges dolgok ezek, de mint korábban jeleztem ma már mindez nem elég. A társadalomnak kell gyökeresen megújulnia. Rengeteg jó szándékú ember gondolja ezt, ám egymástól elszigetelten. Üzenetük erőtlen, mert nem azt hirdetik, vedd meg, mert megérdemled, hanem azt, hogy gondolkozz, dolgozz és tedd meg. Ez persze fárasztó, pénzért nem is kapható. Az ország különböző pontjain fel-fel törő kezdeményezések nem kapnak nyilvánosságot társadalmi szinten. Néha ugyan, lehetőleg az éjszakai műsorban bemutatnak egy-egy polgármestert, mint csodabogarat vagy szent őrültet, aki ötleteivel új életet lehelt az elnéptelenedő, pusztuló falujába, munkát adott az embereknek, de semmi több, semmi reform, törvényi szabályozás nem követi a példálózást. Megtisztelt bennünket egyikük, aki huszonöt éve Aba polgármestere, Kossa Lajos úr és a pécsi Lokálpatriótáktól Vadas Gyula barátom. Mindketten akarnak és mernek változtatni. Fogjunk hát össze Eger, Pécs és Aba polgárai. Első lépésként keressük meg és gyűjtsük össze az életet erősítő kezdeményezéseket országos szinten és a sokszínű példákból kiindulva fogalmazzuk meg azokat a stratégiai lépéseket, melyekkel a megújulás elkezdődhet. Kellő alázattal álljunk a feladathoz nehogy a széthúzás, az egyéni érdek már a kezdetekben ellehetetlenítse a vállalkozást. Következő lépésben keressük meg környezetünkben azokat a közösségeket, településeket, ahol a vázolt stratégia alapján hajlandók a változtatásban szerepet vállalni. A harmadik lépés a törvényhozók elérése, hogy mindez országos szinten elindulhasson. A lényeg: úgy megváltoztatni a jelenlegi, lerontott érték- és normarendszert, hogy az életminőség megváltozzon. A létet kell támogatni és nem az önző birtoklást. Normális az, hogy az élet, a jövő mellett elkötelezettek, mint az óvónő, tanár, egészségügyi dolgozó bére a fizetési tábla alsó harmadában található, míg a birtoklást, profitot, emberek manipulálását segítő marketing-, banki- és kommunikációs feladatokat végzők fizetése a felső harmadban helyezkedik el. Félre ne értsék, én nem a különböző területen munkájukat jól végzőket kívánom populista demagógiával szembeállítani, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy az egész társadalmi berendezkedés nem az életet erősíti, hanem a kirekesztést, a szerzést, a pillanat megélését, a birtoklást, a manipulálást a nagyobb haszon érdekében. Ezen kell sürgősen, egy akarattal változtatni, a szemeket látásra, a füleket hallásra megnyitni.  
  Tisztelt jelenlévők, kedves Barátom Uraim. Öröm, hogy e sok évszázados hagyomány magját sikerült elvetni 1996-ban a még élő kiérdemült negyedmesterek segítségével. Öröm, hogy e mag életre kelt, kicsírázott, szárba szökkent és erős fává terebélyesedett bizonyítva, hogy - Urbán Gusztáv 1934-ben elhangzott szavaival éljek - „az egri fertálymesterség az élők munkálkodásán keresztül időtlen-időkig élni akar. Élni akar, mert hiszi és vallja, hogy az egri polgár-erények tógájának, a fertálymesteri köpönyegnek, ma is szavának, tekintélyének kell lennie a fórumon”. Öröm, hogy nem csak megtartottuk, mit őseink ránk hagyományoztak, de gyarapítottuk is azt. Öröm együtt látni a szőlősgazdát, az orvost, az iparost, a földművest, a mérnököt, a tanárt, a papot és a mesterembert, hiszen nem a származás, nem a rang, nem a végzettség, mely egy asztalhoz ültet bennünket, hanem mert elkötelezettek vagyunk Eger ékszeres dobozának gazdagításában, a polgári erények és értékek felmutatásában, tiszteletében, a közért való munkálkodásban és a Teremtő iránti szeretetben.
 
Eger, 2015. augusztus 30.
Várkonyi György Olivér