Egyéb kategóriaHírek

„Fertály fürkészek szakkör indul!”

Az Egri Fertálymesteri Testület Alapszabályában, illetve már a Testület 1931 évi célki-tűzései között is szerepel a fiatalok iskolán kívüli nevelése, oktatása, a világban való eligazo-dásuk segítése, támogatása. A megfogalmazott célunk által vezérelve készítettük el a „Fertály fürkészek” pályázati programunkat, melyet a Nemzeti Tehetség Program – NTP-TEHETSEG-25-0372 azonosí-tószámmal támogatásra méltónak talált. A hetirendszerességű Fertály fürkészek szakkör keretében az egri fertálymesterség élő hagyomá-nyára építve a szakkör résztvevői megismerik városunk történelmét és a fertálymesterség abban betöltött szerepét, a hajdani korok társa-dalmi viszonyait, önkormányzatiságát. A bevezető előadásokat köve-tően kiscsoportos munkában mikró kutatásokat végeznek egy-egy ne-gyed történelmét áttekintve. A kapott eredményeiket pedig prezentá-cióval mutatják be társaiknak. A szakkörprogramjában szerepel egy a fertálymesterségre épülő társasjáték közös megalkotása, illetve kvíz feladatok összeállítása is. A szakkörbe közismereti 5—8. osztályos érdeklődő diákok jelentkezését várjuk.

Jelentkezés a

fertalymesterek30@gmail.com

címen 2026. 02.01-ig